A Semmelweis Kórus története Karnagyaink Tisztségviselőink A kórus arcképcsarnoka Koncertprogram Archív koncertek Archív, hazai koncertek Archív, külföldi koncertek Koncert felvételek Egykori és mai kórustagok (archív tabló) Fényképalbumok Kórus Egyesület Elérhetőségünk Semmelweis Kórus fórum
WEBFocus Stúdió - Roboz Béla

A Semmelweis Kórus története

A kórus elődje 1946-ban alakult a budapesti László Kórház Vegyeskaraként, majd később az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Semmelweis Vegyeskaraként működött 1989-ig. A kórus 1952-től a magyar kórusmozgalom kiemelkedő személyisége, Sapszon Ferenc művészeti vezetése alá került, s a hazai zenei élet széles körben is ismert szereplőjévé vált. E hagyomány folytatódott akkor is, amikor a Malév Kamarakórus és az időközben Semmelweis Kórussá lett vegyeskar egyesültek, és közös művészeti vezetőjük Oláh Márta karnagy lett. A kórus 1991-ben hangversenykórus minősítést szerzett. 1995-ben a IV. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen ezüst diplomát nyert.

A kórus 1990-től egyesületi formában működik, anyagi bázisát a Semmelweis Kórus Egyesület biztosítja. A több mint ötven évnyi hagyományaira építkezve a vegyeskar jelenleg is aktív résztvevője a hazai zenei élet eseményeinek, rendszeresen részt vesz jótékonysági és egyéb alkalmi rendezvényeken, hazai és külföldi koncerteken. Tevékenységének fő célkitűzése a magyar és a nemzetközi zeneirodalom ápolása, annak mind szélesebb körű bemutatása és népszerűsítése itthon és külföldön. A kórus Európa több országában is járt: Finnországban, Görögországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában.

Immár hagyományossá váltak adventi koncertjeink a Ferences Misszionárius Nővérek Hermina úti templomában. Többször énekeltünk a budavári Mátyás templomban és a Piliscsabai Egyházzenei Fesztivál hangversenyein. Ezen kívül szerepeltünk Ózdon, Tatabányán, Gyöngyösön, Érden, a Pesti Vigadóban, stb.

Repertoárunk a világi kórusmuzsika magyar és külföldi klasszikusait, könnyűzenei feldolgozásokat, spirituálékat, az egyházi zene számos a capella, orgona-kíséretes, illetve zenekari kíséretes műveit is magába foglalja.

Visszatérően szervezünk koncertet hazánkban fellépő norvég együttesekkel. Zenekarokkal is gyakran együtt muzsikálunk: a 2000-es években az ARCO Kamarazenekarral többször adtuk elő Vivaldi Glóriáját és Mozart-műveket. 2009 óta vagyunk szoros kapcsolatban a Musica Sonora Kamarazenekarral. Közösen adtuk elő Mozart Requiem-jét Budapesten és Gárdonyban, továbbá együtt mutattuk be Puccini Messa di Gloria c. művét a budapesti Bazilikában és Vácrátóton. Többször is előadtuk velük Schubert Esz-dúr miséjét, Pejtsik Péter HAIR című szimfonikus zenekarra, szólistákra és vegyeskarra készült átiratát pedig 2010-ben mutattuk be. A szerző döntése szerint a Musica Sonora Kamrazenekar és a Semmelweis Vegyeskar a HAIR  kizárólagos eladói jogával rendelkezik (2010-ben lemezfelvétel is készült). Ezzel a produkcióval eljutottunk több fővárosi és vidéki koncerthelyszínre, többek között a SYMA csarnokba, a Vajdahunyad vári nyári koncertsorozatra, Keszthelyre, vagy Pécsre, a Kodály Központba. 2019-ben szintén a zenekarral egy kortárs magyar szerző, Vedres Csaba Miserere című, nagyszabású oratóriumát adtuk elő Budapesten.

 

Semmelweis Kórus

Cím: 1143 Budapest, Ilka u. 50.
Telefon: 06 (30) 265 4356
E-mail: info@semmelweiskorus.hu
Web: www.semmelweiskorus.hu

Minden jog fenntartva. A jelen honlapot vagy annak részeit a Semmelweis Kórus Egyesület engedélye nélkül bármilyen formában, vagy eszközzel reprodukálni tilos!